2008. július 19., szombat

Bari bari bárány





Nyár elején ráhúzódott a nátha Bazsa fülére. Elég nehéz napok voltak, de már túl vagyunk rajta. Szerencsére volt itthon fülmelegítős sapkánk, és kaptunk kölcsön egy vakondra emlékeztető állatkát, amit mikróban lehet melegíteni, aztán ahogy a gyermek összebújik vele, az is melegíti a fülét. Akkor elhatároztam, hogy varrok magunknak valamilyen állatkát, amibe bele lehet csempészni egy melegítós zacsit.


Barika szintén Tilda ötlet, de kicsit módosítottam, mert a hátát nem varrtam össze, hanem patentokat ütöttem bele. Így ha gyógyító funkcióban lesz rá szükség, a tömés egy részét ki lehet cserélni. A cél az lenne, hogy addigra biztos helyet vívjon ki magának az ágyban. Eddig sajnos Kikit (cica) nem sikerült kiszorítani, de már volt az ágyban ő is :-).

4 megjegyzés:

Edige írta...

Gratulálok a blogodhoz és az eddig bemutatott szépségekhez egyaránt! Én is imádom a "Tildás" cuccokat, a Tieid is nagyon megtetszettek.

Zelnice írta...

Én is csináltam egy Tildás cicát nyitható hassal,de más funkciót szántam a bendőjének.Ez is remek ötlet!

UKati írta...

Violini-nek: Igen, láttam a blogodban a zenélős hasút! És nagyon tetszik pici lányod takarója is! Te horgoltad a "belső" mintákat?

Zelnice írta...

Áááá,nem.Ennyire mazo nem vagyok :-)
Azok réges régi darabok.