2008. július 21., hétfő

Kisangyalok!



Gyermekeim megérezték, hogy közel a teljes idegösszeomlás, és ma csodálatosan viselkednek! Igaz, még csak délután 3 óra, de megelőlegezem nekik a hátralévő időszakra is! Pici Annánk éjjel "csak" 2-szer ébredt, de legalább úgy, hogy nem 1-1 óra volt közte, így tudtam 2-3 órákat aludni egyben! És mindketten reggel 8-ig aludtak! Utána is szépen játszottak együtt (Anna 8 hónapos, Bazsa majdnem 3 éves), Annát nagyon leköti, hogy fel tud állni, és a bútorok mellett oldalazhat. Délelőtt egy csomó mindent el kellett intéznünk a városban, miközben Anna szinte az összes kritikus boltot átaludta, Bazsa pedig kitett magáért, olyan szépen viselkedett.
Addig is szépen eljátszottak, amíg az ebédet készítettem elő, és mnd a ketten rekordgyorsasággal aludtak el délután.
Ebből az élményből merítek majd, ha nyügősebb napok jönnek!

1 megjegyzés:

Edige írta...

Kukkants be a blogomba, vár ott Rád egy kis meglepi!