2008. július 31., csütörtök

Lakásavatóra


A történet úgy indult, hogy egyik munkatársamtól meghívást kaptam első lakásának avatására. A gond ott kezdődött, hogy a lakás Pesten, én pedig Győrben vagyok immár egy ideje (lassan 4 éve élek itt!!), és a két picivel nem mozgok már olyan könnyedén. Eszembe jutott a házikó, amit a Közösen varrunk blogon láttam. "Gyorsan" megvarrtam és csomagba tettem, hogy még időben megérkezzen. Kiderítettem, hogy a zöld szín barátném kedvence, ezt rafiával és barkával kombináltam. A képen nem nagyon látszik, de a felakasztója is natúr színű rafiából van. A felirat talán életem első hímzése... Azt tanultam belőle, hogy be kell szereznem egy hímzőkeretet ha még hímzésre adom a fejemet, mert eléggé elgémberedtek az ujjaim az anyag feszesen tartásától :-). A csomagot a címzett időben és sértetlenül megkapta, ki is tette az ajtajára! Éljen!

2008. július 27., vasárnap

Teásdoboz

Hétvégén kedves barátném esküvőjén mulattunk. Ugyan ajándékot nem kértek, mégsem bírtam ki, hogy ne készítsek nekik valami személyeset. Ráadásul az alapanyagok (teafilterek) nagy részét ő gyűjtögette nekem, amikor még azt gondoltam, hajtogatni fogok belőlük ezt-azt.



Anyukámnak annyira megtetszett, hogy neki is csináltam egy kisebbet a szülinapjára, és persze magunknak is megvettem már a dobozt...

2008. július 25., péntek

PIF


Most, hogy így belejöttem a blogolásba, jelentkeztem violini meghirdetett pif-jére! Íme én is meghirdetem!
A szabályokról:
1.Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.
2. Az első három ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek.
3. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.
4. Cserébe a 3 dobogósnak szintén közzé kell tennie ezt a felhívást.

Aki már részt vett ilyenen megírja nekem, hogy a postacímeket hogyan lehet biztonságosan elküldeni? Magánemilben?

Én is kaptam :-)


Én is kaptam díjat, Edigétől! A szabályok értelmében :
  • kiteszem a logót a blogomba
  • belinkelem azt a személyt, akitől kaptam
  • megnevezek 5 blogot
  • belinkelem a blogokat
  • üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek
Ahogyan Edige is írta, szinte mindenki megkapta már, így én egy kicsit "messzebre" néztem körül. Díjazottjaim:
  • Hokata festőművész barátunk blogja (nekem a batikjai a kedvenceim)
  • Liisa barátném blogja, aki igazi világutazó, most is azért "szünetel" a bejegyzés
  • HaKa barátném blogja, akit már 1000 éve nem láttam
  • Debbie, akit csak a netről ismerek, de minden elismerésem (5 gyermek anyukája!)
  • Paperfellow, akit szintén csak a netről ismerek.

I got an award from Edige. The rules are:

  • post the logo in your blog
  • link the person who gave the award
  • name 5 bloggers
  • link them
  • leave a message, to let them know about the award.

In our close "neighbourhood", almost everyone got the award at least once, so I decided to go a bit further. I give my awards to:

  • Hokata artist, a friend of my family (my favourites are her batics)
  • Liisa my best friend, whos is a real world traveller
  • HaKa my friend, whom I haven't seen for ages
  • Debbie, who I only know from the net, but whom I admire (5 kids!!!)
  • Paperfellow, whom I know only from the net.

2008. július 23., szerda

Kétségbeesés és kárpótlás

Violininek igaza lett és kinőttem az anyagtárolómat, köszönhetően a Passzió-Meridában meghirdetett akciónak is :-). Sebaj gondoltam, varrok még egyet. Volt is egy csíkos anyagom, ami pont erre termett. Kicsit vastagabb, farmervászon, de gondoltam legalább jó tartása lesz. Sajnos csak addig jutottam, hogy hosszában végigvarrtam, de már az alját kézzel kellett bevarrnom és a sarkokat meg se mertem kísérelni :-((( Túl vastag lett a vlies-szel együtt, alig fért a talp alá, vinni pedig egyáltalán nem vitte, hiába toltam-húztam. Ilyenkor mit lehet tenni? Szét kell szedni és újrahasznosítani?


Nagyon rosszul érintett a dolog, mert kevéske szabadidőmben imádok alkotni, és olyan jó ha sikerélménnyel ér véget. Most teljes volt a csőd, másfél óra kárba veszett. Úgy döntöttem, hogy gyógyírra van szükségem, ezért este nekiálltam a Meseboltban pár hete vett gyönyörű anyagokból (a fehér is kockás, kis fehér virágokkal) megvarrni Annám fürdetéshez használt vattájának tasiját. Az ívekkel megint küzdöttem kicsit, de kezd reménykeltően alakulni! Alig egy óra alatt megvoltam vele, és a fotó óta már ringli is került bele, és boldogan szolgálja kis úrnőjét :-).

Anyukám pedig megígérte, hogy elviszi magával, és megpróbálja az öreg Singerrel (lábbalhajtós), hátha "ő" megbírkózik vele.

Nyereményjáték/ Prizes!

Sziasztok!

Debbie nyereményjátékot indított, próbáljátok ki ti is, hátha nyertek!
Érdemes közzétenni a blogotokban is, mert azért dupla esélyek járnak!

Debbie posted a "Giveaway" on her blog! Try! Maybe you win! If you post it on your blog, you get double chances!

Köszönjük Debbie! Thank you Debbie!

Fotók



A hétvégén sikerült megtalálnunk Anna képeinek is a megelelő helyet. A Bazsáról készült képek Apának készültek még 2 éve a szülinapjára, az Annáról készülteket pedig én kaptam Anyák napjára. azóta eltelt egy kis idő, de nem találtuk a megfelelő helyet. Végül Bazsa mellé került (persze kicsit arréb kellett tessékelni a rangidőst), és így most egymás mellől néznek minket a nappaliban! Ezeken látszik igazán, hogy bár teljesen mások, mégis hasonlítanak egymásra!






2008. július 21., hétfő

Kisangyalok!



Gyermekeim megérezték, hogy közel a teljes idegösszeomlás, és ma csodálatosan viselkednek! Igaz, még csak délután 3 óra, de megelőlegezem nekik a hátralévő időszakra is! Pici Annánk éjjel "csak" 2-szer ébredt, de legalább úgy, hogy nem 1-1 óra volt közte, így tudtam 2-3 órákat aludni egyben! És mindketten reggel 8-ig aludtak! Utána is szépen játszottak együtt (Anna 8 hónapos, Bazsa majdnem 3 éves), Annát nagyon leköti, hogy fel tud állni, és a bútorok mellett oldalazhat. Délelőtt egy csomó mindent el kellett intéznünk a városban, miközben Anna szinte az összes kritikus boltot átaludta, Bazsa pedig kitett magáért, olyan szépen viselkedett.
Addig is szépen eljátszottak, amíg az ebédet készítettem elő, és mnd a ketten rekordgyorsasággal aludtak el délután.
Ebből az élményből merítek majd, ha nyügősebb napok jönnek!

2008. július 19., szombat

Bari bari bárány





Nyár elején ráhúzódott a nátha Bazsa fülére. Elég nehéz napok voltak, de már túl vagyunk rajta. Szerencsére volt itthon fülmelegítős sapkánk, és kaptunk kölcsön egy vakondra emlékeztető állatkát, amit mikróban lehet melegíteni, aztán ahogy a gyermek összebújik vele, az is melegíti a fülét. Akkor elhatároztam, hogy varrok magunknak valamilyen állatkát, amibe bele lehet csempészni egy melegítós zacsit.


Barika szintén Tilda ötlet, de kicsit módosítottam, mert a hátát nem varrtam össze, hanem patentokat ütöttem bele. Így ha gyógyító funkcióban lesz rá szükség, a tömés egy részét ki lehet cserélni. A cél az lenne, hogy addigra biztos helyet vívjon ki magának az ágyban. Eddig sajnos Kikit (cica) nem sikerült kiszorítani, de már volt az ágyban ő is :-).

2008. július 17., csütörtök

Tilda mánia

Az új hobbihoz mindenféle kellék is kell, nemigaz? Evidens, hogy a varráshoz tűtartó kell. Szintén kell egy "tartó" azoknak az anyagoknak, amiket minden cél nélkül megvettem, mint "induló készlet". A "Barátságos otthon" Tilda könyvben van ez a tűtartó és a doboz is. Nagyon megtetszett mindkettő, és kedvenc narancssárga anyagomból meg is varrtam őket. Az ívek varrásánál még van mit gyakorolni. Most már a kellékek megvannak, jöhet az alkotó munka!!!

Szütyő


Ennek a szütyőnek a leírását Edigétől kaptam, de már nagyon régen... Ezúton is mégegyszer köszönöm! A "fogantyún" kívül már egy ideje kész van, de azt csak most sikerült rátennem. Nem nagyon tetszik, talán túl vastag lett, de majd a következőnél! Az alapanyagot két babát megélt terhesnaci adta, amit annyira elnyűttem a varrásoknál, hogy már csak az újrahasznosítás segít rajta!