2009. december 27., vasárnap

Beleszerettem a fenyőkbe!

Colettenél láttam, ő pedig Zsukkánál a gyönyörű fenyőerdőt! Annyira megtetszett, hogy még karácsony előtt nekem is ki kellett próbálnom. Ilyenek lettek! Négyszer négyet, azaz 16-ot készítettem. Zsukka leírását kicsit módosítottam az alábbiak szerint.


Először nem negyedköröket vágtam ki, hanem teljes köröket, ezeket varrtam koncentrikusan össze. Nem tudom, hogy Zsukka milyen méretben készítette, nálam a legnagyobb kör 20 cm átmérőjű, aztán 15, 10 és 5 centisek. Colette 30 cm-es körrel kezdte, azzal a mérettel könnyebb dolgozni, de én ki akartam nyomtatni a mintát, és ekkora fért el a lapon :-). Jó sokat kínlódtam az aranyszínű cérnával, mert mindúntalan elszakadt. Azért végül sikerült körbbevarrnom négy "tányérkát". Kicsit túlméreteztem a címkét, valszeg kisebb is elég lett volna.


Ezután, a legnagyobb körrel megegyező mérető kört színt színre fordítva hozzávarrtam a "tányérkákhoz". Kifordításhoz nem kell lukat hagyni, mert úgyis "felnégyeljük" :-).

És csak ezután vágtam fel négy darabba. Kifordítottam, és levasaltam, hogy amikor visszafordítom, szép éle legyen (aprócska, így azt gondoltam megvasalni akkor már nehezebb lesz).


Innen a szokásos, Tilda könyvekben is látható módon, visszafordítottam, úgy hogy a színe befelé kerüljön és a bélés "kúpjának" kb. felétől végigvarrtam az oldalát. Annyi trükköt bevetettem, hogy a csúcsnál, ahol jó sok réteg volt, mivelhogy mind a négy kör anyagából és a vliesből is van, ollóval szépen levágtam a legkisebb körön kívül minden anyagot. Így ki tudtam úgy fordítani, hogy szép csúcsa is lett. (pl. az első képen bal oldalon a legszélső jó kis tömpe, ott még nem alkalmaztam ezt a fogást). Tehát, a bélés kúpjának nyitvahagyott végénél kifordítottam, és géppel összevarrtam a nyílást. Kicsit le is csíptem a végéből, mert a bélés mindig bővebb lesz nekem a kelleténél. Vastagabb aranymadzagot fűztem a tetejükbe (ez még a képen nem látszik).

Köszönöm Zsukka ezt a szuper ötletet!!!! Kapott ilyet ajándékba többek között a boltosnéni, a MÁV információs néni akinek 9 számlát kellett utólag megkörmölnie nekem, és jópár ajándékra rákeült kísérőnek :-).

5 megjegyzés:

Zsukkata írta...

De ügyes vagy! Klassz lett a fenyőerdőd :o)))!

dit írta...

Nagyon tetszik, hogy mindenki hozzáad, csiszol az ötleten valamit,amitől egyre könnyebb és gyorsabb lesz a varrás! Szépek a dolgaid, örülök , hogy ide navigáltam! Legyen boldog szerencsés új éved, máskor is benézek! Üdv! :o) e

Aranyalma írta...

Ez már valóságos erdőség!! :) Nagyon jó a leírásod is, külön köszi a fotókat hozzá!
Békés, boldog új évet kívánok!

ÉvaKatalin írta...

"Beleszerettem a fenyőkbe" körök összevarrása milyen öltésmóddal történt? Nagyon aranyosak ezek a színes fenyők. Üdv. ÉvaKatalin

UKati írta...

Kedves ÉvaKatalin!
A köröket én különböző díszöltésekkel varrtam össze, amíg kitartott aranyszínű cérnával, de valamilyen az anyagszínekhez illeszkedővel. Az öltések is a fa díszét adják.
K