2009. szeptember 2., szerda

Barátság takaró


Nagy nehezen, az utolsó pillanatban elkészült az én blokkom is. Olyan sok minden jött közbe, hogy mindig mást kellett csinálnom. Elkezdődött az ovi, de ott már régi motorosok vagyunk, kisközépsős lett Bazsa. Komolyabb kihívást jelent Anna bölcsődei beszoktatása, ami a lassú és nehéz kezdés után (még pisilni sem engedett ki), ma meglepően pozitív fordulatot hozott, mert amikor jól játszott, "kiszöktem" és csak alvás után találkoztunk újra. Végig ott ültem az előtérben (10-14), hátha kellek, de csak egyszer volt sírás, alvás előtt. Furcsa, mert azt gondoltam, hogy ha szépen megbeszélem vele, hogy anya most kimegy pisilni, mindjárt jövök, akkor jobban elfogadja, hogy nem vagyok ott, mintha kilógok. De úgy látszik nála másként van, mert még csak meg se volt sértődve, sőt amikor kérdeztem, hogy holnap is jövünk-e, akkor sem volt heves tiltakozás :-).


De akkor a blokkról. Colette "Barátság takaró" kezdeményezéséhez készült, 15x15 cm-es. Virágot választottam, mert annyira tetszettek tavasszal a virágos-madárkás lógókáim a családnak. Az volt a terv, hogy egy réteg közbélést varrok hozzá, hogy kicsit kiemelkedjen, de sajna levasaltam, és ettől összeesett. Így aztán tömtem bele egy kevés flizt, és úgy varrtam körbe kézzel, pelenkaöltéssel. Na ez vitte el a sok időt :-). A pelenkaöltéshez az ötletet az alap mintája adta, mert önmagában mintás és a minta hajaz a pelenkaöltésre. Háromféle hímzőfonalat csvartam össze, azzal varrtam ki. A nevem fel van vasalva, jól csillog :-). Így utólag jobban jártam volna ha kihímzem, de amikor erre jutottam, már nem lett volna időm újra megvarrni a közepét és kihímezni. Legalább a blokkom is elárulja, hogy lelkes, de kezdő vagyok :-).


Nagyon izgi ez az egész! Olyan szépek a blokkok, és hamarosan nagyobb lesz a népszerűsége mint az iwiwnek :-.)

5 megjegyzés:

Erika írta...

De örülök, hogy te is varrtál blokkot! És milyen szépet...!

Edige írta...

De jó, hogy Te is benne leszel!

Aranyalma írta...

De kedves blokkod van!
(az iwiw népszerűségéről: töröltem magam...)

Csilla írta...

Aranyos lett a blokkod, nekem nagyon tetszik :)

UKati írta...

Köszönöm!
Aranyosak vagytok!