2009. július 10., péntek

Nyári táska

Sziasztok, ezer éve nemjutottam hozzá, hogy írjak egy kicsit. Ez a táska is készen van már majdnem 3 hete, de amikor fel akartam tenni a blogra, kiderült, hogy a képeket mégsem sikerült letölteni :-)

De most! Csináltam néhány pótló képet a már jó ideje használatban lévő táskáról, és íme itt van ő!


Szabásmintája és leírása erről a blogról származik, és jó sok tutorialt ötvöz. Pl. a táska tetején a zippet, az első zseb tetején és a felső "karimán" a pipingot (ez mi magyarul?), illetve erről a blogról tanultam meg a belső zseb varrását is. Szóval érdemes körülnézni annak, aki még nem ismeri.

A piping színe nem nagyon üt el, ez azért van, mert munka közben változott az anyagválasztás (a csíkos amit terveztem mégsem tetszett, de kiszabva várja, hogy társára akadjak egy újabb táskához), és nem volt egy harmadik, színben illő anyagom, azt meg nem lehetett megvárni, hogy eljussak valahova beszerezni valamit :-). Azért így is mutatós élőben, jó gyakorlás volt, megküzdöttem vele. A táska hátulja is a homokos tengerpart anyagból van.

A halacska zipphúzónak készült, de nem bírta szegény a gyűrődést, így átkerült dísznek, és egy kicsit meg is kell műtenem, mert szétesőben van. Az eredeti leírásban karikák lettek volna a pántban, de olyat hirtelen nem kaptam. Ezekkel a téglalapokkal viszont az lett a problémám, hogy az egyik mindig elfordul, és begyűri a pántot. Talán ha végigvarrom szorosan a fém mellett?

Az anyag nagyon tetszett, és azt hiszem ez a táska tökéletes felhasználása lett. Jön velem a balatoni nyaralásra is hamarosan.

Remélem jól telik a nyaratok!

2 megjegyzés:

csipkelelkű írta...

Ez milyen édes! Nagyon tetszik. Köszönet a linkért is, egy kincsesbányának tűnik, muszáj átbogarászni.

Névtelen írta...

Tudomásom szerint a piping az a paszpól.
üdv,
Ildi